Dátum: 2018 november 12. (hétfő) | Jónás, Renátó

hírek

Ahol mindenki gólt lő

Akadémia szakosztály 2018-11-09 Megtekintések száma: 407

Gyöngyösi Attilát, az U7-8-9 Bozsik-programok referensét (szervezés-rendezés-lebonyolítás) kérdeztük a Bozsik-programokról.

Az UTE-nél a Bozsik Alközpont vezetője Mihalik István, régióvezetőnk pedig Németh Norbert. A BVSC, REAC, UTE tartozik egy körzetbe, ősszel-tavasszal 4-4 rendezvényünk van, megosztva a klubok között: most ősszel kettőnek a BVSC, kettőnek az UTE volt házigazdája.

   

AHOL MINDENKI GÓLT LŐ

Az idei őszi Zárófesztivál esetében kifejezetten az UTE-t kérték arra, hogy Magyarországon először rendezzük meg és teszteljük a Hannover ’96 programmódszerét. Hangsúlyoznám, hogy ez nem verseny, nem torna, nem kupa, hanem ez egy fesztivál. Ennek a metodikának az a lényege, hogy amit a gyerekek az edzéseken tanulnak, itt ellenfelekkel szemben szabadon gyakorolhatják, önállóan játszhatnak és gondolkodhatnak a pályán, hisz az edzők is csak a partvonal mellől nézhetik a játékot, nem instruálhatják a játékosokat, nem cserélhetnek, minimális kommunikáció van köztük és a csapat között. A gyerekek önállóan helyezkednek, önállóan döntenek, hogy passzolnak, labdát vezetnek, lőnek vagy cseleznek, önállóan keresik, támadják vagy védik  a szabad területeket, irányítják, biztatják, ösztönzik egymást. Sajátosság, hogy un. Funinho-játék van, azaz nem kettő, hanem négy (2x1 m-es) kapura játszanak, 3 a 3 ellen, folyamatos cserékkel, nincsenek kapusok. (A 8-9 éveseknél ez aztán majd 4+1-re módosul.)

Fontos, hogy a gyerekek minél kevesebbet álljanak, hogy minél több időt intenzív játékkal töltsenek. Mivel nem kettő, hanem négy kapu van, bármelyik gyereknek sokkal több lehetősége van gólt lőni (6 m-en belüli gólzónák vannak, tehát azon kívülről nincs érvényes találat.). A gólszerzés öröme, élménye maradandó, motiváló, hisz minden gól siker. Márpedig ebben a rendszerben mindenki góllövő, ami felemelő érzés.

Mi a különbség a mi árokparti és játszótéri vészkapusos, csak hatoson belül ér a gól-os állandó suli utáni önálló, szabad játékaink, meccseink (a nálunk idősebbek esetében a grund) és e közt a módszer között? Hisz végül is ugyanaz, nem?

Szerintem ez a hannoveri rendszer épp ezt az önfeledt, szabad játékot akarja visszaidézni, csak korszerű feltételek mellett. Hisz az iskolától a szülőkön keresztül a klubokig mindenhol eredménykényszerben versenyeztetik a gyerekeket, mindenáron ezt vagy azt akarnak nevelni belőle. Ráadásul az élsportolók, a labdarúgók jól keresnek, reflektorfényben vannak, lehet menőzni vagy velük büszkélkedni, ez megy a tévében, a médiában.

TÖBB MUNKA, NAGYOBB SPORTÉRTÉK

Itt az eredmény pusztán abból a szempontból számít, hogy a győztes és a vesztes ellenkező irányokba forog tovább. Ennek eredményeképpen gyorsan differenciálódnak az ellenfelek, így hamar és többször olyan csapatokkal játszol, amelyek a Te szintednek megfelelők. Ez egy alapvető versenyeztetési eszköz és cél, hisz csak így tudnak mérkőzésről mérkőzésre fejlődni a gyerekek (elkerülhetők a sport- és fejlesztési értéket nem képviselő 16-20-40:0-s „eredmények”.) Nálunk most az 1-es pálya felé haladtak a győztesek, s a 10-es felé a vesztesek. 12 perces meccsek vannak. A mérkőzéseket pályafelügyelők kísérik  (a mi zárórendezvényünkön UTE U16-19 játékosok), akik a szabályok betartását kontrollálják.

A módszer jóval több előkészületet és stábtagot igényel, mint egy hagyományos torna, eszközigénye is nagyobb, körültekintőbb csapatbeosztásokra van szükség: 2 főszervező a házigazda részéről, 1-1 társszervező a résztvevő csapatoktól, 6 diákönkéntessel dolgoztunk az egyik iskolából, plusz 14 játékosunk mint pályafelügyelő.

 

322 kis focista játszott a zárófesztiválon, mindenki oklevéllel és csokoládéval távozott, az egyébként szokásos klubonkénti 1-1 játékoselismerés ilyenkor nincs.

A klubok edzői számára újdonság volt ez a szabad játék-szabad gondolkodás módszer, s bizony nem egy kollégából értetlenkedést, ellenállást váltott ki. Sajnos még mindig tapasztalat, hogy egy edző Magyarországon akkor jó, ha győz. Az edzők számára még mindig a győzelem a magyarázat mindenre, hisz ha nyer a csapatom, akkor jó edző vagyok, megtarthatom az állásom, reflektorfénybe kerülhetek stb. Ez valamint a szülők és a vezetők felé való szereplés és megfelelés viszont nem segíti a gyerekek fejlődését, sőt.

Hogy lehet az, hogy 2018-ban Magyarországon az utánpótlásedzők és –vezetők zöme még mindig eredményekben gondolkodik, ahelyett, hogy a játékosaikat, a gyerekeket fejlesztenék, építenék? Mi az oka, hogy nem a játékos hónapról hónapra fejlődése számít, hanem hogy nyer vagy kikap a csapat? Őket valójában ezért fizetik?

Az edzők alapvetően megfelelni akarnak a vezetőknek, az egyesületnek, a szülőknek, félnek, hogy elveszítik a pozíciójukat. Ha győz a csapat, az minden edzőt és vezetőt igazol. Ez egy totális tévút, zsákutca, a játékostehetségek felelőtlen elherdálása. Szerencsére nálunk, az UTE-ban több éve már nem az eredményeken van a hangsúly. Természetesen az sem mellékes, de ha hétről hétre fejleszted a játékosaid, akkor értelemszerűen jönnek az eredmények is.

Arról beszélünk, hogy a gyerekek a megfelelő időben készségszinten sajátítsák el a szükséges kompetenciákat, melyeket aztán egyénileg alkalmaznak majd a mérkőzéseken. Ez a lényeg, nem pedig, hogy épp hanyadik a bajnokságban a csapat.

Az egyik edző például azzal érvelt, hogy ő azért nem lehet „néző”, amikor a csapata játszik, mert a gyerekek hozzá kötődnek. Ez természetes, de nem jelentheti azt, hogy a játékosomat direkt irányításhoz szoktatom, hogy leszoktatom az önállóságról, a saját gondolkodásról és döntésekről – vagyis a játék alakításáról és felelősségéről. Senki nem kíváncsi arra, mit tud egy edző vagy egy vezető: mindenkit az érdekel, mit tud a pályán a játékos! Hogy egy játékosod milyen, az rajtad, edzőn és a klub vezetőin múlik. A meccsek között van 2 perc átállás, ami bőven elég arra, hogy pár aktuális szót szólj a játékosaidhoz vagy kérdezd őket.

Ezért külön és utólag is köszönöm azoknak az edzőknek és csapatoknak (arányuk úgy 60 %), akik szó nélkül alkalmazkodtak ehhez a versenyeztetési szisztémához. Itt, az UTE-nél nekünk nagyon tetszik ez a rendszer, szeretnénk minden rendezvényünket így lebonyolítani. Ebben –és más, korszerű módszerekben- több impulzust kap a gyerek a pályán, amelyekkel saját magának kell dolgoznia és megküzdenie.

Egyszerű kérdés, már régen felmerült bennem: ha pl. a szülők annyira értenek hozzá, miért nem hoznak létre ők egy saját kis utánpótlás-egyesületet? Odaviszik azokat az edzőket, akikkel ők elégedettek, és akkor csinálják. Ilyenről nem nagyon hallani.

Kívülről minden sokkal könnyebb, mint benn a pályán, már csak azért is, mert nem szaladgál körülötted állandóan 4-5 ellenfél, akinek mindenáron az a célja, hogy elrontsa a játékodat, és sikerre  vigye a sajátját. Én is nagyon okosan látom a tv-ben a hibákat - akár csússzinten is. Aki a szakmában van, tudja, hogy pályán ugyanazt sokszor másképp látja a gyerek és az edző. Az biztos, hogy az utánpótlás-nevelésben a szülő egy külön kérdés.  Mégpedig ugyanúgy szakmai kérdés, mint maga a gyerek. Az utóbbi időben egyébként azt vettem észre, hogy a szülői kultúra Magyarországon jó irányba indult el. Egyre ritkább a Bozsik-mérkőzéseken személyre szóló utasításokat bekiabáló, vagy a bírót, esetleg az ellenfelet minősítő szülő, sőt, már azt is megfigyeltem, hogy az ilyen megnyilvánulásokat a többiek lepisszentik. Itt, az UTE-nél a Szülők Akadémiájának többek között ez is a célja. 7 éve vagyok itt, s az utóbbi időben határozottan jó irányba tartunk, óriási változáson ment keresztül a klub. Legalábbis én ezzel tudok azonosulni.

Mit látsz, mennyi tehetségünk van?

Ezt sokszor megkérdezik ismerősök, barátok, s mindig ugyanazt válaszolom: évről évre mindig sok ügyes gyerek van. A külföldön járó kollégákat mi is állandóan kérdezünk, s szintén ugyanez a válasz: tehetségekben nincs hiány, sőt! Kifejezettenjó helyzetben vagyunk, csak nem tudom, később hol és hogyan romlik el ez az egész. Én is várom, hogy ismét sikeres futballnemzet legyünk.

Hogyan folytatódik tavasszal a Bozsik-program?

Van egy óriási tervünk a várhatóan májusban sorra kerülő szezonzáró fesztiválra. Az ötlet Németh Norbitól származik, én pedig szeretem a kihívásokat. Szeretnénk itt, a Szilágyi úti új akadémiai központban, hogy az U7, U8 és U9, mind a 322 gyerek egyszerre, párhuzamosan Bozsikozzon! Ehhez legalább 3 futballpálya kell, több klub összes kapuja, még nagyobb stáb stb., stb. A forrás megvan hozzá, az nem lehet kifogás, az esetleges felmerülő konfliktusokat bevállaljuk, s addig több új pályánkat átadják és hitelesítik.

Pozitív élménnyel zártuk a 2018 őszt, elismerő visszajelzéseket kaptunk, lesz még egy hivatalos szakmai értékelő értekezletünk is. Köszönjük az MLSZ támogatását, s hogy lehetőséget biztosít az eddigi versenyeztetési módszerektől eltérő, korszerű, progresszív szisztémák kipróbálására. Bízom benne, ez folyamatos és rendszerszerű lesz, s végre a szakma kerülhet a piramis csúcsára.

Gratulálunk a munkátokhoz, s szurkolunk a magyar utánpótlás-szakmának!

Köszönjük a beszélgetést – találkozunk tavasszal.

 

Kedvelj minket a Facebookon!

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41